Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA)
Az ERFA a regionális politika egyik legfőbb eszköze, amelynek célja a regionális egyenlőtlenségek csökkentése. A többször módosított Alap a 2007-től 2013-ig terjedő időszakban három főbb cél köré összpontosul: konvergencia, regionális versenyképesség és foglalkoztatás, valamint az európai területi együttműködés.
JOGALAP
Az EK-Szerződés 158–162. cikke.
CÉLKITŰZÉSEK
A regionális egyenlőtlenségek orvoslásának elősegítése a következőkben való részvétellel:
– a fejlődésben lemaradt térségek fejlesztése és strukturális kiigazítása;
– hanyatló ipari térségek átalakítása (160. cikk).
EREDMÉNYEK
A. Az ERFA története
Az ERFA-t 1975-ben hozták létre, és azóta a Közösség regionális politikájának legfontosabb eszközévé vált.
1. Fő működési elvek
A fő elveket 1988-ban (*4.5.1.) határozták meg a strukturális alapok általános reformja során. A Bizottság, a tagállamok és a regionális hatóságok által létrehozott „közösségi támogatási keretrendszer” állapítja meg azon intézkedések körvonalait, amelyeket a tagállamoknak és a Közösségnek együttesen kell meghozniuk, és amelyek hivatkozási alapként szolgálnak a tagállamok által benyújtott operatív programokhoz. E programok társfinanszírozásáról a végső döntést a Bizottság hozza meg.
2. Az 1993. év négy célkitűzése
A strukturális alapokat 1993-ban (*4.5.1.) megreformáló rendeletek az 1994–1999 közötti időszakra az alábbi négy célt tűzték ki az ERFA számára:
– 1. célkitűzés: a fejlődésben elmaradt térségek fejlesztése és strukturális kiigazítása;
– 2. célkitűzés: az ipari hanyatlás által súlyosan érintett régiók újbóli fejlesztése;
– 5b. célkitűzés: vidéki régiók fejlesztése;
– 6. célkitűzés: az északi-sarkvidéki régiók támogatása (ezt a célkitűzést Finnország és Svédország csatlakozásakor határozták meg).
Az Alap forrásainak 80% -át az 1. célkitűzésre különítették el.
3. Közösségi kezdeményezések
Az egész Közösséget érintő projektek, amelyekért kizárólag a Bizottság felel.
a. Az érintett területek
Az 1993. évi rendeletek a következő szektorokat határozták meg:
– régiók közötti együttműködés;
– foglalkoztatás és munkaerő;
– ipari fejlesztés;
– legkülső régiók;
– városfejlesztési politika;
– vidékfejlesztés.
b. Fő programok
INTERREG, amely különböző területeken a Közösség külső és belső határainál elhelyezkedő régiók közötti, határokon átnyúló együttműködési projekteket támogatja.
URBAN, amely nehézségekkel küzdő városi térségekre (magas munkanélküliség, leromlott állapotú épületek, szegényes lakókörülmények és nem megfelelő szociális háló) vonatkozik.
KONVER, amely a fegyvergyártásról a polgári tevékenységekre történő átállást ösztönzi.
B. Az 1999. évi szabályozás (*4.5.1.)
Az 1999. évi, a 2000–2006 közötti időszak vonatkozásában elfogadott szabályozás (1999. június 21-i, 1261/99/EK tanácsi rendelet) az ERFA célkitűzéseinek számát kettőre csökkentette:
a. 1. célkitűzés
Változatlan maradt: a fejlődésben lemaradt térségek fejlesztése és strukturális kiigazítása. E célkitűzés azonban jelenleg magában foglalja a 6. célkitűzés szerint támogatható területeket és a legkülső régiókat is.
b. 2. célkitűzés
Új: strukturális problémákkal küzdő területek gazdasági átalakítása és fejlesztése. Ez a korábbi 2. és 5b. célkitűzést foglalja magában, továbbá kiterjeszti azokat más területekre: nehézségekkel küzdő városi térségekre, a halászattól függő, válság sújtotta területekre és a szolgáltatásoktól erősen függő területekre.
2. Támogatható régiók
a. Az 1. célkitűzés esetében
– azok, amelyek GNP-je alacsonyabb a közösségi átlag 75%-ánál, és amelyek jegyzékét a Bizottság hozza létre;
– legkülső régiók (Franciaország tengerentúli területei, az Azori-szigetek, Madeira és a Kanári-szigetek);
– a 6. célkitűzés hatálya alá tartozó régiók.
E területek az EU lakosságának megközelítőleg 20%-át teszik ki.
b. A 2. célkitűzés esetében
Négy különböző régiótípus: ipari, vidéki, városi és halászattól függő. A Bizottság az érintett tagállamokkal szoros együttműködésben létrehozza e régiók jegyzékét. E területek az EU lakosságának megközelítőleg 18%-át teszik ki.
3. Átmeneti szabályok
Átmeneti támogatási szabályok vonatkoznak az 1., a 2. és 5b. célkitűzés értelmében 1999-ben támogatható, 2000-ben azonban már nem támogatható régiókra.
4. Közösségi kezdeményezések
Érintett területek:
– a fejlesztés és az összehangolt, kiegyensúlyozott tervezés ösztönzésére irányuló határ menti, transznacionális, valamint régiók közötti együttműködés;
– vidékfejlesztés;
– a munkapiachoz való hozzáféréssel kapcsolatos megkülönböztetés vagy egyenlőtlenség bármely formája elleni küzdelem új gyakorlataira vonatkozó transznacionális együttműködés.
5. Programok
A programok számát négyre csökkentették: Interreg, URBAN, Leader és EQUAL. Finanszírozásukat a strukturális alapok teljes finanszírozásának 5,3%-ára csökkentették.
6. A feladatok megosztása
A következőket fogalmazták meg pontosabban:
– a Bizottság biztosítja a stratégiai prioritásokat;
– a programok kezelése még inkább decentralizált, és ebben a regionális és helyi hatóságok, valamint a gazdasági és társadalmi szereplők nagyobb szerepet kapnak.
C. A 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó kilátások
2004 júliusában a Bizottság egy, az ERFA-ra vonatkozó rendeletre irányuló javaslatot terjesztett elő, amelyet 2006 júliusában fogadtak el. Az új 1080/2006/EK rendelet 2007. január 1-jén lépett hatályba.
1. Három új célkitűzés
Összesen 308 milliárd eurót szánnak e három új célkitűzés szerinti intézkedések finanszírozására.
a. Konvergencia
E célkitűzés – hasonlóan a jelenlegi 1. célkitűzéshez – a legkevésbé fejlett tagállamok és régiók konvergenciájának felgyorsítására irányul, a növekedési és a foglalkoztatási körülmények javítása révén. A célkitűzést az ERFA (Európai Regionális Fejlesztési Alap), az ESZA (Európai Szociális Alap) és a Kohéziós Alap finanszírozza. A következő régiók és tagállamok támogathatóak:
– a strukturális alapok (ERFA és ESZA) esetében:
- azok a régiók, ahol az egy főre jutó GDP a közösségi átlag 75%-a alatt van; ezeknek a NUTS II szinten kell lenniük,
- azok a régiók, ahol az egy főre jutó GDP statisztikailag meghaladja a közösségi átlag 75%-át (a bővítés eredményeképpen); ezek átmeneti, egyedi és csökkenő finanszírozásban fognak részesülni;
– a Kohéziós Alap esetében: azok a tagállamok, ahol az egy főre jutó GNI (bruttó nemzeti jövedelem) a közösségi átlag 90%-a alatt van, és amelyek gazdasági konvergenciaprogramokat alkalmaznak;
– egyedi, ERFA-finanszírozás esetén: a legkülső régiók. A cél a belső piacba történő integrációjuk megkönnyítése és egyedi korlátaik figyelembevétele (mint például a külső földrajzi fekvésükből eredő többletköltségek megtérítése).
b. Regionális versenyképesség és foglalkoztatás
E célkitűzés a versenyképesség, foglalkoztatás és a – leginkább hátrányos helyzetben levőktől eltérő – régiók vonzerejének erősítésére irányul. A célkitűzést az ERFA és az ESZA finanszírozza. A támogatható régiók:
– a 2000–2006 közti időszakban az 1. célkitűzés alá tartozó régiók, amelyek már nem felelnek meg a „Konvergencia” célkitűzés regionális támogathatósági kritériumainak, és amelyek – következésképpen – átmeneti támogatásban részesülnek. A Bizottság létre fogja hozni e régiók jegyzékét, amely az elfogadást követően 2007–2013 között lesz érvényes;
– minden más, a „Konvergencia” célkitűzés hatálya alá nem tartozó közösségi régió.
c. Európai területi együttműködés
Ez az új célkitűzés a határokon átnyúló, transznacionális és régiók közötti együttműködés megerősítésére irányul, a létező Interreg kezdeményezés alapján. Az ERFA fogja finanszírozni. A támogatásból azok a NUTS III. szintű régiók részesülhetnek, amelyek belső országhatárok, bizonyos külső országhatárok mentén helyezkednek el és bizonyos olyan régiók, amelyek legfeljebb 150 kilométeres hosszúságú tengeri határok mentén helyezkednek el. A támogatható régiók listáját a Bizottság fogja elfogadni.
2. A három célkitűzésre vonatkozó egyedi rendelkezések
A források nem csoportosíthatók át az egyes célkitűzések között. Az összérték 0,3%-át technikai segítségnyújtásra különítették el. A „Konvergencia” és „Regionális versenyképesség és foglalkoztatás” célkitűzéseiből az összérték 3%-a „minőségi és teljesítménytartalékot” képez. A források éves felosztása semmi esetre sem haladhatja meg az érintett tagállam GDP-jének 4%-át. Rendelkeztek egy új, „nemzeti, rendkívüli tartalékalapról” is, amely a gazdasági és társadalmi szerkezetátalakításnak vagy a kereskedelem megnyitásának hatásai miatti, előre nem látható ágazati vagy helyi válság esetén nyújt rendkívüli támogatást. A tartalékalapot a tagállamok „konvergencia”-hozzájárulásuk 1%-ából és „versenyképességi” hozzájárulásuk 3%-ából képezik.
AZ EURÓPAI PARLAMENT SZEREPE
A Bizottság által 1993-ban elfogadott és 1999-ben kiterjesztett magatartási kódex megköveteli, hogy a Parlamentet rendszeresen tájékoztassák az Alap tevékenységeiről. Az 1999-es reform értelmében a Parlamentnek sikerült elérnie, hogy a „közösségi kezdeményezések” egyikeként fennmaradjon az URBAN program.
A 2004-es bővítés költségei, a kevésbé fejlett régiók megnövekedett száma és a – sikeres strukturális politika esetén kifejtendő – rendkívüli erőfeszítések ellenére az ERFA forrásai a 2007–2013 közötti időszakban 0,04%-kal lesznek alacsonyabbak az Európai Bizottság által a Parlament támogatásával javasolt összegnél.
Az együttműködésre törekvő hozzáállása miatt a Parlament sikeresen elérte a környezetvédelem érdekében szükséges változtatásokat. Hallatta a hangját a partnerség olyan területein, ahol – az általános rendeletnek megfelelően – a civil társadalom és a nem kormányzati szervezetek előreláthatólag jelentősebb részvételhez jutnak.
ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT
2000–2006
| 2007–2013
| ||
Célkitűzések | Pénzügyi eszközök | Célkitűzések | Pénzügyi eszközök |
Kohéziós Alap | Kohéziós Alap | „Konvergencia” | ERFA |
1. célkitűzés | ERFA | – | Kohéziós Alap |
– | ESZA | – | – |
– | EMOGA –Garanciaalap EMOGA – Orientáció | – | – |
– | HOPE | – | – |
2. célkitűzés | ERFA | „Regionális versenyképesség és foglalkoztatás” regionális szint | ERFA |
– | ESZA | ESZA | |
3. célkitűzés | ESZA | – | |
Interreg | ERFA | Európai területi együttműködés | ERFA |
URBAN | ERFA | – | – |
EQUAL | ESZA | – | – |
Leader+ | EMOGA – Orientáció | – | – |
Vidékfejlesztés és az 1. célkitűzés hatálya alá nem tartozó halászterületek szerkezetátalakítása | EMOGA – Garanciaalap | – | – |
HOPE | – | – | |
9 célkitűzés | 6 eszköz | 3 célkitűzés | 3 eszköz |
Ivana Katsarova
2007. január
